Véget ért a téli felkészülési időszak, hogyan értékelné az elmúlt heteket és hónapokat?
Úgy gondolom, jó úton haladunk. Ismét kisebb problémákat kellett oldanunk a kezdetekkor, ne számítottunk ennyi sérülésre, betegségre, vírusos megbetegedések váltakoztak a csapaton belül, így az első hónap lényegében beszoktató jellegű volt. Februárban azonban már csaknem a teljes kerettel dolgozhattunk és ma már látható a fejlődés, amin a srácok keresztülmentek.
Miként látja a téli felkészülést az eredmények szempontjából?
Pozitívum, hogy a két legutóbbi mérkőzést megnyertük. Ez nagyon fontos volt számunkra, mivel az őszt vereségsorozattal zártuk. A felkészülés elején sem jöttek a győzelmek, de ha megnézzük a tényleg minőségi csapatok ellen vívott találkozók első félidejét, akkor azt láthatjuk, hogy döntetleneztünk, sőt néhány esetben vezettünk is. Figyelemmel kell lenni az együttes beállítottságára is, amely alapján sok fiatal futballistának adunk lehetőséget, a második negyvenöt perceket lénygében ifjúsági összeállításban abszolváltuk, ezért, ahogy már többször is elmondtam, a végeredmények nem voltak annyira mérvadóak a felkészülés szempontjából, de természetesen szükségünk volt a győztes impulzusra, hogy ráhangolódjunk az idény tavaszi felére.
Hogyan látja a játékoskeretet a télen végbemenő átigazolások nézőpontjából?
Összességében azt gondolom, hogy egyre erősebbek vagyunk. Jelenleg 20 tényleg minőségi labdarúgó áll a rendelkezésünkre, akik közül bárki képes kiharcolni a kezdőcsapatbeli pozícióját és megállni a helyét ebben a bajnokságban. Az ilyen versenyhelyzetet teremtő környezet természetesen a játékosokat is fejleszti, így mindent egybevetve elégedett vagyok a keret minőségével. Ha az átigazolásokat kellene értékelnem, úgy vélem, viszonylag nyugodt átigazolási időszakot éltünk át. Nem hajtottuk az új futballistákat, természetesen néhány poszton éreztük, hogy jó lenne erősíteni. Sok gondunk akadt például a szélső védők tekintetében, ahol ősszel Modesto esett ki a vízumával kapcsolatos gondok miatt, Rovis hosszú időre vált harcképtelenné, akihez előbb Kňaze, majd balszerencsésen a felkészülés során Varjao is csatlakozott. A télen olyan fiatal védőkkel tudtunk dolgozni, mint Kucman, Csorba és Koncz – utóbbi kettő Győrből érkezett kölcsönbe. Tényleg fiatal, 2007-es születésű srácokról van szó, de komoly tudást villantottak és én mindig örülök annak, ha ilyen játékosokkal dolgozhatok és felkészíthetem őket a pályafutásuk további előrelépésére. További futballisták is érkeztek a támadósorba is, mindannyian minőséget mutattak és a csapat gerincéhez, amely egyben maradt, olyan darabokat illesztettünk hozzá, amelyek hozzájárulnak a csapat tudásának a növeléséhez.
Ősszel megtudhattuk, mit várhatunk az ellenfelektől, mit várunk tehát az idény második felétől?
Olyan kezdést várok, mint a szezon első részében, amikor a tabella legfelső helyeit támadtuk és ha nem tévedek, pár pillanat választott csak el minket az éllovas pozíciójától. Ezt a már említett problémák követték a hiányzásokkal, de megmutattuk, hogy a bajnokság bármelyik csapatával felvesszük a versenyt. A táblázat úgy néz ki, ahogy, ezért igyekezni fogunk mindjárt az elejétől felülni a győztes hullámra. Egészen biztos vagyok a csapatom tudásbeli szintjével, személyes célom – és az egész gárdáé is – a TOP5-ben végezni.
Egy éve, amikor az első téli felkészülését abszolválta a klubunknál, azt ígérte a szurkolóknak, hogy pozitív hangulatban vágnak majd neki a mérkőzéseknek és hogy jó, közönségvonzó futballt láthatnak a részünkről. Változott valami ezen az ígéreten egy év alatt?
Nem gondolnám. Még ha az ősz végén talán nem is gyűjtöttünk annyit győzelmet, amennyit szerettünk volna, meggyőződésem, hogy a Pomléban mindig színvonalas teljesítményt nyújtottunk. Nem emlékszem egyetlen olyan összecsapásra sem, amely kimondottan nem sikerült volna és amelyen pocsék futballt mutattunk. A vereségek a futball részét képezik, mi is belefutottunk néhányba, de nem engedünk a játékstílusunkból. Továbbra is támadófocit, szenvedélyt akarunk mutatni a szurkolóknak és természetesen mindent megteszünk azért, hogy átélhessék a győzelmekből fakadó pozitív érzelmeket.
A tavasz kezdetén a Zsolna vár ránk, tehát egy olyan ellenféllel találkozunk, amely ellen mindig nyíltsisakos összecsapásokat vívunk, sok góllal, ezeken a meccseken a nézők sem unatkoznak. Mit vár a nyitómérkőzéstől?
Tényleg jó a hangulat az öltözőben, ezért nagyon várom a tavasz kezdetét és a tétmérkőzésekre való átállást. Bízom benne, hogy megszakítjuk a vereségsorozatot. Mindkét részről magas intenzitású játékot várok. Sajnos az időjárás olyan, amilyen, ami annak ellenére is befolyásolja a természetes fűborítás minőségét, hogy a Pomlé gyepszőnyege a bajnokság legjobbjai közé tartozik. Ez nem ideális állapot, de elvileg ez sem akadályozhatja meg a minkét részről mutatott attraktív játékot. Az ellenfélnek fiatal gárdája van, akárcsak nekünk, mindketten győzni akarunk, így egymásnak esnek majd a csapatok. Bízom a győzelemben.