Szolgai Máté a szezon végig kölcsönben Somorján

A tizenkilenc éves középpályás a Somorja színeiben szeretne megküzdeni a világbajnoki szereplésért.

Lényegében az idény elejétől Michal Kuruc gárdájával készül. Partnerklubunk, a DAC kötelékébe tartozó futballista, Szolgai Máté a váltakozó pályára lépési lehetőség keretén belül szerepelt a Somorja színeiben. Az első hét fordulóban hat mérkőzésen lépett pályára, mindannyiszor a kezdőcsapatban helyet kapva, amelyeken két gólt lőtt és egy gólpasszt adott, ráadásul ő lett a II. liga 6. fordulójának legmagasabban értékelt játékosa. Az átigazolási időszak végén (9.6-án zárul) a DAC és az ŠTK megegyeztek abban, hogy a 19 éves középpályás az idény végéig nálunk szerepel kölcsönben. „A DAC és az ŠTK vezetőségével is elbeszélgettem. Közösen arra az álláspontra jutottunk, hogy a somorjai vendégjáték lesz számomra a legjobb lehetőség. Ebben a fázisban a lehető legtöbb játékpercre van szükségem és mivel az ŠTK edzői nekünk, fiataloknak is megadják az esélyt, itt lehetőségem van a fejlődésre. Elégedett vagyok” osztotta meg az okokat a nemrég befejeződött U19-es Eb ügyes résztvevője, amelyet Szlovákiában rendeztek. Innen jutott ki a tizenkilenc éven alatti korosztályos válogatott az U20-as világbajnokságra. Pont ez a torna az egyik oka annak, amiért Máté a somorjai vendégjáték mellett döntött. „Úgy gondolom, hogy ha folyamatos játéklehetőséget kapok egy olyan minőségi bajnokságban, mint a felnőtt másodosztály, akkor megküzdhetek a világhírű tornára szóló meghívóért. Elsősorban úgy kell dolgoznom, hogy folyamatosan pályán legyek és majd elválik, sikerül-e meggyőznöm az edzőket” mondta a Galántáról származó labdarúgó. Sok sikert a kitűzött céljaid elérésében, Máté!

Hajrá, Somorja!
Autor: Klub
Sdielať článok

Vassiljev a tavasz kezdete előtt: A cél a TOP5 és jó futballal szórakoztatni a nézőket a Pomléban

A téli felkészülést követően STK Somorja vezetőedzőjével beszélgettünk.

A mužstvo

Z nášho fanshopu