Bár Adrián Mojžiš érkezését követően az ŠTK Somorja játékoskeretének a szezon tavaszi felére való véglegesítéséről adtunk hírt, a szurkolók a szlovák és magyar labdarúgás nagy tehetségeit is láthatják bajnoki mérkőzéseken az ŠTK színeiben.
Közülük az első a 17 éves Zoran Záhradník, a szlovák futball egyik legkomolyabb tehetsége a saját korosztályában, aki 16 évesen és 2 naposan mutatkozott be a Fortuna Ligában a Nagymihály színeiben, ezzel minden idők második legfiatalabb debütálója lett. Éppen a keleti csapattól érkezik a DAC-ba, ahol az edzésfolyamat részese lesz, mérkőzéstapasztalatokat azonban somorjai színekben szerez majd. „Nagyon boldog vagyok, amiért ilyen változás állt be a pályafutásomban. Örülök a lehetőségnek, hogy folyamatosan a felnőttek között léphessek pályára a második ligás Somorja színeiben. Később szeretnék bekerülni a Dunaszerdahely kezdőcsapatába” nyilatkozta Zoran Záhradník.
A partneri együttműködés ambícióit a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele is megerősítette: „Zoran korosztálya egyik legtehetségesebb szlovák játékosa. Az elsődleges célunk, hogy beillesszük az edzésfolyamatunkba és hogy a lehető legjobban felkészítsük a felnőtt labdarúgásra. Az elkövetkező négy hónapban az A-csapatunkkal fog edzeni és a váltakozó pályára lépési lehetőségnek köszönhetően a somorjai farmcsapat színeiben futballozik majd.”
A szintén 17 esztendős Vidnyánszky Mátyás a projekt másik olyan játékosa, akinek az ŠTK mezében kellene tapasztalatot gyűjtenie a felnőtt labdarúgás világában. Már 16 évesen folyamatos játéklehetőséget kapott a magyar másodosztályban, ahol a Szentlőrinc SE színeiben a bajnokság legfiatalabb góllövője lett. „Azzal a céllal érkezem, hogy folyamatos játéklehetőséget kapjak a felnőttek között, tavasszal szeretnék a lehető legjobb színben feltűnni Somorján, amely a Dunaszerdahely farmcsapata. Továbbá szeretném kivívni a helyem az Európa-bajnokságra készülő 17 éven alatti válogatott keretében. A múltban több poszton is futballoztam, de a legjobban a támadó középpályás szerepkörében érzem magam” mutatkozott be a futballista, aki a Vágsellye elleni felkészülési találkozón már pályára is lépett együttesünk színeiben.
Üdvözlünk titeket a projektben, sok sikert kívánunk!