Az előző fordulóban pont nélkül maradtunk, amikor is a lehető legszűkebb, 1:0-s vereséget szenvedtünk az FK Homonna otthonában. Az elveszített pontokat odahaza, a Pomléban igyekszünk visszaszerezni, ahol a tabella utolsó helyezettjét, az újonc Iglót fogadjuk.
A szepességbeli csapat a második ligában való megismételt szereplése alkalmával nem tud pontokat gyűjteni. Az eddigi 21 mérkőzésen mindössze 3-at szereztek, legutóbb odahaza a Spartak Miava ellen. Az egykori élvonalbeli labdarúgó, Marek Janečka – aki sportigazgatóként és segédedzőként is tevékenykedik a klubnál –és csapattársa, Kamil Zekucia köré szervezett gárda az alacsony ponttermés ellenére nem igazán kap sok gólt. A negyven bekapott találat ráadásul kevesebb, mint ahányszor csapatunk kapitulált. A Sepességben székelő klub azonban szenvednek a befejezésekkel, mivel csak 12 gólt lőttek. „Egészen meglepő, hogy (az Igló) mindössze három ponttal állnak a táblázaton. Közönségvonzó futballt produkálnak, a játékuknak megvan a rendszere. A legutóbbi meccsen is ők voltak a jobb csapat, több találkozón is győzhettek volna. Nem lesz egyszerű ellenfél az Igló, a tabellán elfoglalt helyezésük ellenére minden részletre felkészülünk, ami dönthet a számunkra pozitív eredményről” nyilatkozta ellenfelünkről az STK vezetőedzője, Vladimir Vassiljev.
Szakvezetőnknek a hét folyamán a keret több tagjának a hiányát is oldania kellett. Homonnán szezonbeli ötödik sárga lapját kapta Lukas Leginus, méghozzá egy olyan támadás során, amely végén a játékvezető először tizenegyest ítélt, majd a hazaiak reklamálását követően megváltoztatta a döntését és a szélsőnknek adott sárga lapot szimulálásért. A héten panaszt nyújtottunk be a döntés ellen, amellyel azonban nem jártunk sikerrel, így Legi nem bevethető. Azok a labdarúgók, akik kihagyták a legutóbbi összecsapást, szombaton sem léphetnek pályára: Juraj Pančík, Sanel Bajrektarević és Horváth Patrik egyénileg edzett, továbbá Stanislav Olejník is egészségügyi gondokkal küszködik.
Velük ellentétben Zoran Záhradník visszatér, aki még az Alsókubin elleni találkozó első félidejének a végén sérült meg, amikor is a fejére kapott ütés miatt kellett lecserélni. A homonnai mérkőzést pedig a szlovák U19-es válogatott összetartása miatt hagyta ki. „Öt játékos kiesése természetesen érezhető, ezért az Igló elleni összecsapáson olyan labdarúgókkal is számolunk, akik a DAC-cal való együttműködés keretében velünk abszolválták a téli felkészülést. Ők segítenek megnövelni a konkurenciát és meggyőződésem, hogy néhányuk a kezdőcsapatba is bekerül” mondta az olyan játékosok margójára Vassiljev edző, mint Raška, Angyal, Kucman vagy Žiga, tehát akik DAC U19-es csapatának tagjai, de a váltakozó pályára lépési lehetőségnek köszönhetően az STK mezét is viselik.
A keretben jó hangulat uralkodott a meccset megelőzően, látható volt a harciasság és az elhatározás, hogy helyre akarjuk hozni a Homonna elleni megmérettetést. Megküzdünk a három pontért és azért, hogy feljebb lépjünk a 13. pozícióból, ahol lényegében az egész tavasszal állunk. Az esetleges győzelem egészen a 10. helyig repítene fel bennünket.
Hajrá, Somorja!
Post: Ezzel a kezdőcsapattal lépünk pályára az FK Igló (Spišká Nová Ves) ellen. Gyerünk, srácok!